Non posso dirlo a nessuno,
lo racconterò quindi a tutti,
ho provato a sussurarlo
dalla bocca all’orecchio
di ognuno di voi il mistero,
sempre lo stesso,
che non si può conoscere
solo come singoli individui.
Il mistero, per cui tempo fa
nacqui in sangue e sporcizia,
la parola, il mistero, il miracolo
per trovare qualcuno
e sussurargli: diffondilo.

Non posso dirlo a nessuno,
lo racconterò quindi a tutti,
perché ormai è uscito, ma solo a metà:
una, accaldata e arrossita,
fraintese rispondendo con un bacio.
L’altro divenne di ghiaccio,
è morto, mi ha lasciato.
Il terzo mi guardò incredulo,
cominciò a ridere, allora risi anch’io.

Non posso dirlo a nessuno,
lo racconterò quindi a tutti.
Da bambino decisi di parlare a Dio
ammesso che esista,
ma lui a me non si presentò
nè come cespuglio di rovi in fiamme
nè in forma di vino e pane:
per quanto lo desiderassi,
non si degnava di darmi la fede.

Non posso dirlo a nessuno,
lo racconterò quindi a tutti.
Perché mi faceva male
la tortura e l’irrisione
e tante volte sarebbe stato meglio
stare dalla parte del Male,
perché il peccato e la bontà
sono un’illusione: la realtà
vale di più dei sogni.
Perché sono qui ormai e ancora sono qui
e sono testimone del sole che splende,
non sono nè dio nè un mondo
nè luce del Nord nè un fiore,
non sono migliore nè peggiore di nessuno,
ma il massimo: un uomo vivente,
di tutti sono parente e conoscente,
sono avo e discendente.

Non posso dirlo a nessuno,
lo racconterò quindi a tutti.
Lo racconterei, lo farei, davvero,
vi indicherei la strada,
ma la mano è inerte e la bocca balbetta,
tendetemi una mano,
alzatemi in alto,
per parlare, vedere, vivere
qui nella polvere non riesco a parlare.

Ho buttato il sonaglino, non ho le campane,
qui nella polvere non ho la voce,
mi hanno calpestato il torace.
Alzatemi in alto, mi serve un palco,
lasciate che vi salga, per favore!
Non so ancora cosa dirò
ma credo di portare buona notizia,
di gioia, mistero e l’arcobaleno
a voi che ho amato
nell’attesa di un miracolo
che non posso dire a nessuno,
ma lo racconterò a tutti.

Előszó

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek
Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.
A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.
A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,
A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a féluton.
Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.
A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.
Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.
De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,
Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,
Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,
Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.
Én isten nem vagyok s nem egy világ,
Se északfény, se áloévirág.
Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él,
Mindenkinek rokona, ismerőse,
Mindenkinek utódja, őse,

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.
Elmondanám, az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.
Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.
A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.
Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.
Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.
Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.
Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.
Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.