(Ima a gyermekekért)
Alberi, stelle, animali e pietre
amate i miei figli.
Vi affidavo sempre la loro sorte
quando eravamo lontani.
Voi che con me siete stati sempre buoni,
quando io non ci sarò più, amate loro.
Primavera, estate, autunno,
fiumi e boschi, amate i miei figli.
Tu strada, di sabbia, pietra o d’asfalto che sia,
guida con saggezza il maschio e la femmina.
Vento, bacia il loro viso a posto mio.
Erba e pietra siate cuscini sotto la loro testa.
Tu melo, offri loro i tuoi frutti,
guidali, notte stellata.
Riscaldali caro Sole e, di nascosto,
riempi le loro tasche del tuo oro segreto.
E voi, tutte cose vive e morte
guidateli, nuvole, aquile,
lampi impetuosi, formiche e lumachine.
L’uomo è malvagio, di lui non mi fido,
prenditi cura di loro tu, oh, mondo immenso.
Fuoco, acqua, terra e cielo,
i miei veri parenti, a voi mi rivolgo.
Fuoco, acqua, terra e cielo
diventerò quando muoio.
Tutti i dei, fuoco, acqua, terra e cielo
amate coloro che amo io!
Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért
Fák, csillagok, állatok és kövek,
szeressétek a gyermekeimet.
Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.
Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.
Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.
Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.
Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.
Kináld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket, csillagos éjszaka.
Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.
S ti mind, élő és halott anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,
vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.
Az ember gonosz, benne nem bizom.
De tűz, víz, ég s föld igaz rokonom.
Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;
tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek!
In questa poesia di Lőrinc Szabó oltre all’amore del genitore per i figli, c’è anche una profonda simbiosi con il mondo naturale per cui mi ricorda il Cantico delle Creature di San Francesco d’Assisi.
dedico la poesia a mia madre che pochi giorni fa ha compiuto 80 anni