(Héja-nász az avaron)
Ci avviamo verso l’Autunno,
rincorrendoci squittendo, piangendo,
due sparvieri dalle ali stanche.
L’Estate ormai ha nuovi padroni,
sbattono le ali i giovani astori,
e combattono battaglie di baci.
Voliamo via dall’Estate, cacciati,
ci fermiamo nell’Autunno, da qualche parte,
con piume alzate, innamorati.
Sono le nostre ultime nozze:
ci scaviamo nella carne,
e cadiamo morti sul secco fogliame.
Héja-nász az avaron
Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.
Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.
Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.
Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.