(Lélektõl lélekig – 1923)
Stanotte sto alla finestra
e attraverso la lontananza
nell’occhio raccolgo la luce
di una stella tremante.
Attraversa bilioni di miglia,
corre in spazi gelati,
neri e aridi, senza stancarsi,
chissà da migliaia di anni.
Questo messaggio del cielo
ora mi arriva nell’occhio,
e là muore felice, mentre
chiudo le stanche palpebre.
Per gli scienzati, lo so io
questa luce è messaggero,
di lontani mondi e vite
a noi parenti, è testimone.
La assorbo totalmente
diventa mio sangue,
e mi chiedo qual è il legame
tra cielo e terra, tra luce e sangue.
Magari soffrono le stelle,
milioni di solitudini perse
nello spazio, e non ci ritroviamo
mai più in questa gelida notte.
Non piangere stella!
Dei cuori umani non sei più lontano!
Qual è la maggior distanza:
Il Sirio o il mio compagno?
Ahimè, amicizia, ahimè amore!
Ahimè la via tra le anime!
Ci mandiamo sguardi stanchi
e tra noi c’è lo spazio gelante.
Lélektõl lélekig
Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.
Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.
Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.
Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.
Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?
Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?
Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?
Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!
1923