Cristo davanti Pilato – dipinto di Mihály Munkácsy, 1881
(Barrabás – 1917)
Il terzo giorno, sull’imbrunire, uscì dalla grotta e si avviò sulla strada.
Sui due lati c’erano rovine ancora fumanti. Nella fossa trovò uno di quelli che davanti a Pilato chiedevano la liberazione di Barabba. L’uomo stava urlando nel suo dolore. Gli si fermò davanti e gli disse:
– Eccomi qua!
L’uomo lo guardò e piangeva ancora più forte.
– Rabbi, rabbi!
Il Maestro disse mansueto:
– Non piangere, alzati e vieni con me, perché torno a Gerusalemme, per chiedere di nuovo giustizia da Pilato per me e per voi che siete stati trattati così da Barabba.
Il miserabile si alzò in piedi e si aggrappò al suo vestito.
– Vengo, Maestro, vengo con te! – disse tra le lacrime. – Dimmi che devo fare, che devo dire per salvarmi!
– Nient’altro – disse lui – solo quello che avresti dovuto dire tre giorni fa, quando Pilato chiese: “Chi volete che liberi, Barabba o il Nazzareno”?
– Oh, povero me, – esclamò il miserabile battendo la testa, – come io pazzo ho potuto scegliere Barabba, proprio lui, che mi ha fatto tutto questo!
– Bene – disse il Maestro – allora vieni con me davanti la casa di Pilato e, quando faccio il segno, tu urla con tutta la forza: “Il Nazzareno!”, come dicessi: “La mia vita!”
E l’uomo lo seguì.
Hanno poi incontrato un altro, a cui Barabba aveva tolto la casa, moglie, figli e l’aveva accecato. Egli lo toccò e gli disse:
– Sono io. Vieni con me a Gerusalemme e, quando ti toccherò con la mano, urla: “Il Nazzareno” ,come urlassi: “La mia casa! La mia moglie! La luce dei miei occhi!”
E quello, singhiozzando, lo seguì.
Poi incontrarono un altro, a cui Barabba aveva legato le mani e i piedi, e l’aveva buttato dentro uno stagno puzzolente.
Gli si avvicinò, lo liberò dalle corde e gli disse:
– Ti conosco, eri un poeta, che proclamavi il volo glorioso dell’anima. Vieni con me e, quando ti faccio il segno, urla:” Il Nazzareno!”, come se urlassi: “La libertà! La libertà del pensiero e dell’anima!”
Quello annuì, perché la bocca aveva ancora piena di fango, e gli baciò i sandali.
E così andavano avanti, e a loro si unirono sempre altri, tutti miserabili e penalizzati da Barabba. Ed ognuno di loro piangeva e si batteva il petto, e lo supplicava che sarebbe bastato solo un segno per urlare: “Il Nazzareno!” come se avessero urlato:”Pace, pace su tutta la terra!” Era sera quando arrivarono a Gerusalemme, davanti la casa di Pilato, che stava consumando la sua cena abbondante insieme a Barabba, l’assassino. Si abbuffarono di piatti costosi e bevvero vini corposi; i loro vestiti erano fastosi.
Allora il Nazzareno , in testa alla folla, che lo seguiva, si avvicinò e, alzando le sue mani bucate, disse mansueto:
– Pilato, ancora siamo in tempo, devi fare di nuovo giustizia. Il popolo volle Barabba ed io fui crocifisso, ma sono dovuto tornare, perché il popolo non si rendeva conto di quello che aveva fatto. Ecco sono qua; questi dietro me, hanno conosciuto Barabba ed ora vogliono giustizia. Chiedi a loro di nuovo di scegliere, come è scritto nella legge.
Pilato pensò un pò, poi si strinse le spalle e, affacciandosi sulla terrazza e, meravigliandosi per la grande folla, chiese:
– Allora, chi volete che liberi, Barabba o il Nazzareno?
E il Maestro fece il segno. E loro come un tuono, risposero:
– Barabba!
E si guardarono spaventati, perché ognuno di loro diceva: “Il Nazzareno”!
Il Maestro impallidì e si girò a guardarli. E riconobbe tutti i volti uno ad uno, ma insieme tutti questi visi facevano una testa enorme, che lo guardava con odio e con disprezzo. Gli occhi erano pieni di sangue e dalla bocca puzzolente uscì l’urlo rauco: “Barabba!” come se urlasse: “Morte, morte!”.
Pilato, imbarazzato, abbassò gli occhi e gli disse: “Tu vedi”.
Ed Egli salì le scale e porse i suoi polsi al boia per farli legare.
BARABBÁS
A harmadik nap alkonyán pedig kilépett a bolt keskeny kapuján, és csendesen megindult az úton. Kétoldalt feketén füstölögtek a romok. Lent, a kiszáradt árok fenekén találta az elsőt azok közül, akik Pilátus háza előtt kiáltozták Barabbás nevét. Elfeketült nyelvvel vonított a vörös felhők felé.
Megállt előtte, és csendesen így szólt:
– Itt vagyok.
Az pedig felnézett rá, és zokogni kezdett.
– Rabbi! Rabbi! – zokogott.
És a mester szelíden folytatta:
– Ne sírj. Állj fel, és jöjj velem. Mert visszamegyek Jeruzsálembe, Pilátus háza elé, és új törvényt kérek magamra és reátok, akik Barabbást választottátok, s akikkel ezt mívelte Barabbás.
A nyomorult pedig feltápászkodott, és az ő öltönyét megragadta.
– Mester! – kiáltott elfulladva és könnyek között – ó, mester, jövök! Mondd meg, hogy mentsem meg magam! Mondd meg, mit tegyek! Mondd meg, mit mondjak!
– Semmit – mondta ő szelíden -, csak azt, amit három nap előtt kellett volna mondanod, mikor Pilátus megállt a tornácon, és megkérdezett titeket: “Kit engedjek hát el közülök, Barabbást, a gyilkost, vagy a názáretit?”
– Ó, én bolond – kiáltott a nyomorult, fejét öklével verve -, ó, én bolond, aki Barabbást kiáltottam! Barabbást, aki ide juttatott!
– Jól van – folytatta szelíden a mester -, most hát jöjj velem Pilátus háza elé, ne törődj semmivel, ne figyelj semmire, csak rám, és amikor én intek neked, kiáltsd egész szívedből és egész tüdődből: “a názáretit!”, mintha azt kiáltanád: “Az életemet!”
Az pedig követte őt.
És találának útközben másik nyavalyást, akinek Barabbás elvette házát és feleségét és gyermekét, és szemeit kiszúratta.
És ő homlokát érinté csendesen kezével, és így szólt:
– Én vagyok az. Jöjj velem Jeruzsálembe, és amikor én kezemmel érintelek, kiáltsad: “a názáretit!”, mintha azt kiáltanád: “A házamat! a gyermekemet! a szemem világát!”
Az pedig felzokogott, és követte őt.
És találtak még másikat is, kinek kezei és lábai kötéllel voltak összekötve és nyakára hurkolva, őt magát pedig arccal lefelé bűzhödt mocsárba nyomta le Barabbás, tetvek és csúszómászók közé. És odament hozzá, és megoldotta kötelékeit, és így szólt:
– Ismerlek téged. Te költő voltál, aki a lélek, rajongó repülését hirdetted. Jöjj velem, és amikor intek, kiáltsd: “a názáretit!”, mintha ezt kiáltanád: “A szabadságot! a léleknek és gondolatnak szabadságát!”
Az pedig megcsókolta az ő saruját, és csak a szemével könyörgött, mert a szája még tele volt sárral.
És így mentek tovább, és egyre több béna és sánta és nyomorult bélpoklos csatlakozott hozzájuk, akiket Barabbás tönkretett. És mindegyik külön-külön zokogva verte mellét, és könyörgött neki, hogy intsen majd, ha kiáltani kell: “a názáretit!”, mintha azt kiáltanák: “Békesség! békesség! békesség e földön!”
Estére pedig megérkeztek Jeruzsálembe, Pilátus háza elé.
Pilátus a tornácon ült, és estebédjét költötte Barabbással, a gyilkossal. Kövéren és fénylő arccal ültek ott, nehéz borokat ittak és drága ételeket ettek aranyedények fenekéről: skarlátpiros palástjuk messze világított.
A názáreti pedig, élén a sokaságnak, mely követte őt, a tornác elé járult, és felemelvén átszegezett kezeit, szelíden szólni kezdett:
– A pászkák ünnepe nem múlt még el, Pilátus. Törvény és szokás, hogy húsvétkor egyikét az elítélteknek elbocsássad, úgy, ahogy a nép kívánja. A nép Barabbást kívánta, s engem megfeszítettek – de vissza kellett térnem halottaimból, mert láttam, hogy a nép nem tudta, mit cselekszik. E sokaság mögöttem megismerte Barabbást, és most új törvényt akar – kérdezd meg őket újból, amint az törvénykönyveinkben meg vagyon írva.
Pilátus pedig gondolkodott, aztán vállat vont, s kiállván a tornác szélére, csodálkozva nézett végig a sokaságon, és szólt:
– Hát kit bocsássak el mármost, Barabbást vagy a názáretit?
És ekkor ő intett nekik.
És ekkor zúgás támadt, mint a mennydörgés zengett fel a sokaság. És a sokaság ezt kiáltotta: “Barabbást!”
És rémülten néztek egymásra, mert külön-külön mindegyik azt kiáltotta: “A názáretit!”
A mester pedig halovány lett, és megfordulván végignézett rajtuk. És külön-külön megismeré mindegyiknek az ő arcát, de e sok arcból egyetlen arc lett az esti homályban, óriási fej, mely ostobán és gonoszul és szemtelenül vigyorgott az ő arcába, véres szemei hunyorogtak, és szájából bűzös lé szivárgott, és torkából úgy bömbölt rekedten: “Barabbás!”, mintha azt hörögné: “Halál! halál! halál!”
Pilátus pedig zavartan lesütötte az ő szemeit, és mondá neki: “Te látod!…”
Ő pedig bólintott fejével, és csendesen felmenvén a lépcsőn, kinyújtotta kezeit a hóhér felé, hogy kötözze meg.