(Zelk Zoltán: Mikulás)
Sulla via del cielo
cade la neve, tira il vento,
ma a Babbo Natale non fa niente,
capotto caldo sulle spalle,
il vento può soffiare,
quanto vuole,
il bravo vecchio non si gela
mentre dal cielo arriva a terra.
Gli alberi del cielo
sono carichi di stelle,
la luna brillante
una lanterna regge.
Sulla terra
cominciano a suonare
centinaia di campane:
“Evviva, arriva Babbo Natale!”
– Ti aspettano nelle finestre
le piccole scarpe,
hai portato delle noccioline
e delle caramelle? –
-Certo, che ho portato,
è proprio ora,
non resterà nessuna
scarpa vuota! –
Arriva l’alba.
Tornando a casa,
tutte le stelle
gli corrono incontro
per salutare
Babbo Natale.
Égi úton fúj szél,
hulldogál a hó,
nem bánja azt, útra kél
Mikulás apó.
Vállán meleg köpönyeg,
fújhat már a szél,
nem fagy meg a jó öreg,
míg a földre ér.
Körülötte égi fák,
rajtuk csillagok,
lámpást tart a holdvilág,
fényesen ragyog.
Lent a földön dalba fog
száz és száz harang,
„Jó, hogy itt vagy Mikulás,
gling, giling-galang!”
Ablakba tett kiscipők,
várják jöttödet.
Hoztál cukrot, mogyorót,
jóságos Öreg?
„– Hoztam, bizony, hoztam én,
hisz itt az idő,
nem marad ma üresen
egyetlen cipő!…”
Hajnalodik. Csillagok
szaladnak elé.
Amint ballag Mikulás
már hazafelé.